Miután az Országgyűlés is megszavazta, hogy vezessem a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottságot, hétfőn megkezdjük a munkát.
Soha korábban olyan jogosítványokkal nem működtek Magyarországon vizsgálóbizottságok, mint ahogyan a jövőben fognak. Ez mindenképpen jó hír.
Együtt kívánok majd működni azokkal a civil hősökkel, akik ugyancsak régóta foglalkoznak a végrehajtók áldozataival, illetve a banki károsultakkal, a devizahitelesekkel. Keresni fogom őket. Természetesen dr. Fiszter Zsuzsanna is a segítségemre lesz.
Több mint egy évtizede foglalkozom a végrehajtói maffiával, üldözöm azokat, akik magyarok százezreit forgatták ki a vagyonukból csupán azért, hogy egy szűk kör évente sok százmillió forintot kereshessen.
Azért is kellett ennyire mohónak lenniük, mert a vesztegetési pénzekkel a kormányig érő bűnszervezetet is táplálniuk kellett. Ezek a maffiacsoportok évtizedeken át, kormányokon átívelően működtek, voltak benne balliberális és fideszes politikusok is. Most talán végre elszámoltathatjuk őket.
Aztán jöhet(ne) a parkolási, a felszámolási, és a többi politikai hátszelű bűnszervezet is, amelyek évtizedek óta élősködnek a magyar társadalmon.
Ígérem, hogy rajtam nem fog múlni. Schadl Györgyöt is kimozdítom a balatoni nyaralójából, és (volt) miniszterek is kapnak majd idézést. Sohasem lehetett sem fenyegetéssel, sem támadásokkal, sem ígéretekkel eltántorítani a haza szolgálatától.
😡A verbális lincselés MP sajátja. MP szeretországot hirdetett, de gyűlöletországot alkotott. Aki tiszteletet vindikál magának, az maga is tisztelje embertársait, de MP-nél és követőinél ez nem valósul meg: MP és a tiszások képtelenek abbahagyni a mocskolódást és kötözködést😡
THE O.X.R COULD BRING BACK THE SEVEN‼️
Last season an OXR emote named “The Profiler” dropped, and the emote was the character looking at a pinboard full of many images of past live events, and it all linking to a mystery identity👀
So the O.X.R were trying to figure someone out, and when looking at all these events, an identity related to all of these is The Visitor! And it would make sense for this as The Visitor was relevant in the story just the season before. So the OXR knew of their recent actions in OG and were trying to figure out its identity, ofc we know as The Visitor.
What if, right now the O.X.R are trying to locate the visitor and maybe other members of the Seven. Then when we go back to OnimoShima in this chapters finale live event (Zero Hour), when fighting the DP, the OXR brings The Visitor and possible other members of the seven to the island to help us, and to fight the dark force! Somehow Eventually leading us into Chapter SEVEN…🤔
You people are just imagining things. Let’s take a big breath, count to 10 and let it go. Here we go: 1, 2, 3, 4, 5, 6, SEVEN, 8, 9, 10. Do we feel better now? Relaxation is the key!
A galaxy is a container of worlds that abide by its own set of rules. Galaxies unknown leave opportunity for new rules.
Find out what unfolds on December 2, 2023.
#Fortnite has broken its HIGHEST EVER daily record with 44.7 MILLION players online yesterday - totalling at around 102 MILLION hours of play in a single day of #FortniteOG