🚨 RENDKÍVÜLI: A bűnözők helyett a Bűnvadászokat üldözi a hatalom!
Lerohanták és őrizetbe vették a Bűnvadászok csapatát Pintér Sándor rendőrei. A Bűnvadászok az ingatlan tulajdonosával együtt, jogosan akartak bemenni egy kispesti lakásba, amit egy önkényes lakásfoglaló bitorolt. A Készenléti Rendőrség óriási erőkkel jelent meg és a bűnöző helyett - akinek a lakásában nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot is találtak - a Bűnvadászok tagjait vették őrizetbe. A rendőrök legfelsőbb utasításra cselekedtek, és a Bűnvadászokat, valamint a lakás tulajdonosát is előállították a kispesti kapitányságra. A Bűnvadászokat 12 órán át tartották fogva és rabosították is.
A rendőrség hatáskör túllépéssel elkövetett hivatali visszaélés bűntettét követte el, amikor felsőbb, belügyi utasításra, magánterületen, nagy erővel lépett fel a tulajdonossal és a Bűnvadászokkal szemben. Felháborítónak tartjuk, hogy a Fidesz rendőrsége azok ellen intézkedik, akik a törvényeket betartva megpróbálják helye állítani a rendet, amit a belügyminiszternek ígérete ellenére nem két hét alatt, hanem 15 év alatt sem sikerült. Mindezért az ügyben hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentést teszünk, egyben követeljük a kormánytól Pintér Sándor belügyminiszter leváltását!
Kínában már évek óta működik a totális megfigyelés, a szociális kreditrendszer, amely kiterjed minden állampolgárra, így lényegében ellehetetlenítve a diktatórikus állam elleni bármilyen ellenállást.
Emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány alatt a szabadságjogaikért tüntető embereket egyetlen gombnyomással nyilvánították fertőzötté, ezzel jogot fabrikálva maguknak, hogy minden ellenállót karanténba zárjanak.
A digitális állampolgárság aggasztó előszele ennek, hiszen az új világrend hirdetői is hasonló elképzeléseket szorgalmaznak Nyugat-Európában.
Kiállunk a döntési szabadság mellett! Senkit ne érhessen hátrány, amiért nem hajlandó részt venni a Fidesz által erőltetett totális digitalizációban!
Írd alá petíciónkat, védd meg a jogaidat: https://t.co/xk9S8H8r3g
Mégis elfogadta titokban a szuverenitást sértő szabályokat a WHO, a Mi Hazánk tiltakozásra szólítja fel a kormányt!
A korábbi hírekkel ellentétben mégis módosította az egészségügyi szabályzatot (IHR) a WHO, amely így teljhatalmat ad az etióp marxista terrorista főigazgatónak, Tedrosz Gebrejeszusznak például a járványhelyzet kihirdetésében. A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely azonnal tiltakozott, és parlamenti beadványban szólította fel Orbán Viktort: ne fogadják el Magyarországra nézve kötelezőnek a módosításokat, ugyanis erre megvan a jogi lehetőség. A Mi Hazánk elvárja, hogy személyesen a miniszterelnök fejezze ki ellenvetését, ha valóban fontos neki hazánk szuverenitása.
Nem akarunk globális diktatúrát! A vasárnapi választáson a Mi Hazánkra adott szavazatával fejezheti ki mindenki, hogy ellenáll a Big Pharma által pénzelt WHO önkényuralmának! Ezért is kell ott lennünk: nem mondtak le ördögi terveikről! Mutassuk meg, hogy rajtunk és a gyerekeinken nem kísérletezhetnek!
További részletek:
https://t.co/EM4erfuMzx
A globalizmus, mint politikai-gazdasági eszme lényege, hogy el akarja pusztítani az Isten-közeli embert, így a tradicionális vallásokat (az összeset), a nemzeteket, a családokat, az organikus társadalmi struktúrákat, az emberiség emlékezetét és hagyományait, helyette materialista, önző, magányos, gyökértelen tömeget akar, amely már nem hisz semmiben, nem tartozik sehova, nem tudja kik voltak az ősei. Ez a tömegember csak többet akar fogyasztani a materiális javakból. Az ilyen arctalan tömegember ugyanis könnyen irányítható rabszolga, aki elvesztette a tartását. Feladja hagyományait, vallását, nemzetét, és végül a férfiak a férfiasságukat, a nők a nőiességüket. Könnyű kielégíteni az igényeit, és elég az algoritmus is az irányításához. Engedelmes rabszolgaként bármit és bárkit követ, amit és akit a globalista világ irányítói ajánlanak sz��mára, sőt szinte kéri, igényelni fogja a bilincseket is, és ellenállás nélkül azt is elfogadja, ha egykori közösségével együtt kiirtják, ha a globalizmusnak éppen ez az érdeke.
A folyamat vége a transzhumanizmus, a lélek meggyilkolásának szándéka, az Istennel való teljes szembeszegülés. Ez azonban lehetetlen. A politikai globalizmusnak végül buknia kell, de az nagyon fájdalmas folyamat lesz az egész emberiség számára, ezért kell még most minden erőnkkel harcolnunk ellene, ameddig nem kiborgok, robotok, hanem lélekkel rendelkező, önállóan gondolkodni képes emberek vagyunk. A világ összes nemzetének, vallásának össze kell fogni a zászlóján a szélsőséges liberalizmust hirdető, valójában a legsötétebb diktatúrára készülő globalizmus, mint politikai eszme ellen.
🇭🇺
1. Decatlonban már nincs pénztáros. Csak automaták.
2. Most nyílt nemrég egy új Lidl. 6 bankkártyás automata van, míg csak egy készpénzes működik.
3. A Rossmannban most tették ki az új automatákat, ahol csak bankkártyával lehet fizetni.
4. Pesten a BKV 30 darab jegykiadó automatát tett ki, ahol csak kártyával lehet fizetni.
5. Az OTP már csak minden második bankfiókában fogad el készpénzt.
6. A Volánbusz 300 forinttal terheli a készpénzes vásárlásokat.
Szoktatják a jó népet. Aztán szépen eltűnnek a készpénzes automaták. Eltűnnek a boltokból a pénztárosok. Ezzel több 10 ezer ember veszíti el a munkáját. Egyszerűen nem lesz pénztárosra szükség. Rengeteg helyen a világban már csak bankkártyát fogadnak el. Belegondolt már abba , hogy ha megszűnik a készpénz , akkor ön a rendszer totális kiszolgáltatottja lesz? Lesz a zsebében egy 3 grammos plasztikkártya. Ezen lesz az élete. De ezt az életet már nem ön fogja uralni, hanem a bankok. Mert az emberek a pénzüket a bankokra bízzák, a szabadságukat pedig a politikusokra.
Ha ön bankkártyával fizet, akkor ön csak egy mozgatórugója és rabszolgája lesz a rendszernek.
Legyen intő példa 2022. júl. 8.- a. Kanadában leállt fél napra az élet. Leállt az internet, a telefon, az áramszolgáltatás az összes banki szolgáltatás, beleértve a bankjegykiadó automatákat is. Az emberek bepánikoltak. Ott állsz a benzinkúton, vagy a boltban és nem tudsz fizetni. Nem nyílnak az áruházak fotocellás ajtajai.Nem tudsz telefonálni. Nincs internet. Nincs készpénz a zsebedben.
A legtöbb lakásban, házban nincs élelmiszer tároló 3 napra elegendő élelmiszer van talán a hűtődben. Konyhakerted nincs. Állatokat nem tartasz, mert városban élsz a panelban. Önfenntartásra nem vagy felkészülve, mert eddig a multiknál mindent meg tudtál venni. Vagy épp nem tudsz elindulni felé, mert nincs elég tőkéd. És egyszer csak beüt a ménkű. Leáll minden, készpénzed nincs, mert csak bankkártyád van.
Mit csinálsz? És mit csinál 8 milliárd ember? Erre gondoltál már? Ha július 8.- án megtörtént mi a garancia hogy holnap nem fog? Vagy holnapután? Mert a teljes leállás már nem konteo. Miután ez már megtörtént, mi a garancia, hogy nem történik meg még egyszer? Egy napra. Egy hétre. Egy hónapra. Vagy akár örökre.
A bankok a főnökeid. Mert náluk van a pénzed. A kérdés, hogy mikor zárják el a pénzcsapot. Te kiszolgáltatottá váltál. Függsz a rendszertől, mert már nincs készpénzed. Ezt szeretnéd? Már szinte minden boltban ott a bankkártyás terminál.
Elhitetik veled, hogy ez gyors és kényelmes, de minden bankkártyás fizetés egy hatalmas öngól. De kicsit kisarkosítva azt is mondhatnám, hogy öngyilkosság. Lassú halál, de a vége az. A szabadságod halála. És önként válsz meg tőle, mert kártyával fizetsz.
Idő kérdése és a közmű szolgáltatóknál meg fog szünni a sárga csekk. Ha nem lesz bankkártyád, akkor nem lesz otthon gáz, víz , villany.
Már évek óta az e-számlákat erőltetik.
A készpénzt nem szabad elhagyni, mert az a nemzet halála. A készpénzzel életben tartod a boltban a pénztárost. Ha a piacon vásárolsz a parasztgazdától, akkor őt is. Magyar terméket vásárolsz magyar forintért. Ha megmarad a készpénz természetes körforgása és azt magyar emberek zsebébe tesszük, azzal magyar családok ezreit mentheted meg és a sajátodét is. Ezeket nem kioktatásból, vagy esetleges cinizmusból, vagy rosszindulatból , vagy okoskodásból írtam. Kizárólag a jó szándék vezérelt. Nekünk nincs más fegyverünk, csak a szó és a felvilágosítás ereje.