Az új nyomtatott Válasz első kiadása elfogyott. A terjesztőpontokról az utolsó darabok vihetők el. A második kiadás már úton. A fotó a kiszáradt Kakasszéki-tóban készült, Orosháza mellett. Mérsékelten vidám.
Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó ugyan nem kapta meg az elismerést, de teljesen nyilvánvaló, hogy kulcsszerepük volt az egészben. Nagyobb, mint elsőre gondolnánk, főleg Neumannak.
Ma nyolcvan éve, 5 óra 29 perc 45 másodperckor az első atombomba felrobbantásával végérvényesen megváltozott a világ. Az az erő, ami ott elszabadult, szinte közvetlenül hat mai hétköznapjainkra, biztonságról alkotott elképzeléseinkre, félelmeinkre.
https://t.co/2szTMuol8u
A fenti cikket főként Kai Bird és Martin Sherwin Oppenheimer-kötete és a Teller-memoár alapján írtam. Sok felismerés volt, talán a legbeszédesebb, hogy az amerikai bombaprojekthez így vagy úgy kötődő 26 Nobel-díjas közül 13-an születtek Európában. Köztük Wigner Jenő.
A jövő sajtótörténészeinek könnyebb lesz eldönteni, hogy a Magyar Nemzet oroszul közölt Lavrov-interjúja különösen gonosz tréfa a megmaradt polgári olvasók ellen, vagy a reszovjetizálás első lépése volt. Ilyet még az átkosban sem kellett közölniük. https://t.co/lGRz8I7MPo
Felhívom a figyelmet a magyar változat életrajzi keretesére, melyet (remélem) ChatGPT-vel rakattak össze: „Állami kitüntetésekkel rendelkezik. Nős, egy lánya van.”
Most kell helyrehoznunk, amit 150 évig elrontottunk – Jakab Gusztáv biológus, természetfotós és Rácz Lajos környezettörténész a magyar táj jövőjéről. Két kiváló, tényleg különleges kutatási területen dolgozó tudóssal beszéltük át az új lap fő kérdéseit: https://t.co/wEY3QfUKdU
Végre hivatalosan is megjelent, elvileg az újságosokhoz is megérkezett – bár a legjobb, ha tőlünk rendelitek – a Válasz Offline negyedik száma. Az őstörténetes után ez a második nyomtatott lapunk, amit szerkeszthettem: https://t.co/zYTo6zieeL
Rég nem foglalkoztatott semmilyen téma ennyire, mint ez. Az új Offline hat blokkjából az egyik, a leghosszabb teljes egészében a vízhelyzetről szól, erősen megoldásközpontúan.
Lapbemutató jövő kedden a B32-ben: https://t.co/l28QHBlPWK
A Válasz következő kiadványa létkérdésekről szól.
Hat nagy téma – a zöld vitáktól a vízügyön át energetikai kérdésekig – , mintegy 40 megszólaló kutató, gazdálkodó és szakértő 200 oldalon. Webshopunkban már előrendelhető! Megjelenés és lapbemutató június 10-én.
Két elképesztően izgalmas és minőségű kiadvány a Válasz Online szerkesztőségétől. A lap online tevékenységét is jó szívvel ajánlom mindenkinek!
@szabolcs_voros@borbasbarna#VálaszOnline
Évek óta kísérleteznek a vízmegtartás alternatív módszereivel. Piciben nemcsak az ökoszisztéma javítása vizsgázott jól, hanem az önkormányzat, a vízügy és a civilek együttműködése is. Azt mondják: a sivatagosodást jórészt helyben okozták, ezért helyben is kell tenni ellene.
Ez a kis tó Ruzsán van, az Alföldön, a Homokhátságon. Nem természetes, hanem arzénmentesített dekantált vízből van. Nagyon-nagyon kicsiben megmutatja, min kellene gőzerővel dolgozni az egész térségben, hogy mérsékelni lehessen a sivatagosodást. Cikk: https://t.co/uWgBhqsYb2