2020-2021 arról szólt, hogy olyan könyveket erőltettem, amikhez semmi erőm nem volt (nehezebb témájú szépirodalom) és már nem is tudtam élvezetként tekinteni az olvasásra. De a végére elfogadtam, hogy most nem tudom ezeket olvasni, egyelőre a kikapcsolódásra kell törekednem.
Én az elmúlt napokban, ahogy próbáltam kiszámolni, hány könyvet adjak meg a 2022-es kihívásnál, figyelembe véve a megváltozott olvasási szokásomat, de azért legyen benne kihívás is.
Az idei karácsonyi csoda számomra az volt, hogy nem tudom, hogyan és miért, de olyan szép és sima lett a bőröm, mint még soha. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, hogy 26 év után ezt is megtapasztalhattam. 😳
Néhány éve elkísért egy barátnőm a Libribe, mert rossz napunk volt. Karácsonykor meg megtudtam, hogy pont akkor, a jelenlétében megvettem azt a könyvet, amit nekem vett ajándékba. Szegényt azóta is sajnálom, mennyire kellett visszafognia magát, hogy ne lássam rajta a boltban. 😭
ti is miután megvettetek egy karácsonyi ajándékot utána karácsonyig addig stresszeltek, hogy nehogy az illető megvegye addig magának, vagy csak én vagyok ilyen dinnyeagyú?
@m_polgar Harry Potter sorozat, Jane Eyre, Büszkeség és balítélet (ezt mindig előveszem, amikor rossz kedvem van, így van, hogy évente kétszer is elolvasom 😅), A kis herceg, Micimackó
“De csak hogy tudd, ha a macskáid nem szeretnek, csak jobban összetörik majd a darabokban lévő szívemet. Bárkitől elfogadom a visszautasítást, csak a cicáktól nem” - mondtam egy barátnőmnek miután mondta, hogy mehetek hozzá cicázni. Szerintem megbánta a meghívásomat. 🤔