Igen, tisztában vagyok vele, hogy túl sok időt töltök facebookon (is), de képtelen vagyok leállni, miközben ilyen kincsekre bukkanok.
(Nem, nyugi, nem követtem be.)
Zseniális, hogy egyesek úgy osztogatnak életvezetési(?) tanácsokat, hogy háromig sem tudnak elszámolni.
Gyere, kiskutyám, lemegyünk elázni.
Ellázni.
Ellá, ellá, é, é…
Ándör máj ambrellá…
És ezen a ponton kifejezetten elégedett voltam magammal, hogy ilyen szépen összefutottak a szálak.
Aztán újfent megállapítottam: időnként nagyon durva hely az agyam.
Egyelőre nem tudnám pontosan megfogalmazni, mit érzek azzal kapcsolatban, hogy egy olyan családi rendezvényen készült fotón látom életemben először apám régi-új nőjét (anyu idejében a szerető volt egy darabig), amelyre - vele ellentétben - az öcsémet és engem meg sem hívtak.
Mostanra egészen komoly gyűjteményem lett azokból a mondatokból, amikről gyakorlatilag lehetetlen eldönteni, hogy szex közben vagy egy pszichológiai ülésen hangzottak el.
3, azaz három nap szabadság azt eredményezte, h az első munkanapom végére azt sem tudom, merre vagyok arccal előre.
Zseniális, h amikor feladatokat osztok, hibákra hívom fel a figyelmet, akkor én vagyok a kekec, gonosz picsa, de ha pár napig nem vagyok elérhető, megáll az élet.
Mára is sikerült összehoznom egy impulzusvásárlást (aztán csodálkozom, hogy hova tűnik a fizetésem hónapról hónapra).
Nagyon szeretem, és már alig várom az őszt. A legszebb, legélhetőbb, leghangulatosabb évszak mind közül. 🍁🍂
Tegnap szexjátékot impulzusvásároltam, ma pedig “Rockballadák gyertyafényben” koncertjegyet.
Nekem aztán senki ne mondja, hogy nem vagyok színes egyéniség.
Holnap lesz a 13. évfordulónk a kiskutyával, valamint
- kutyusnak szívultrahangja és laborvizsgálata, mert megint gond van a szája körül (remélhetőleg “csak” fogacska) és
- nagymamámnak temetése.
Sztem ne csodálkozzak, h sírva-remegve várom a következő ülést a pszichológusommal.
Valamiért mindig akkor akarnak felszedni, amikor semmilyen szinten nem vagyok felkészülve az érdeklődésre, hanem pl. teljes idegben, csapzottan jelenek meg valahol ügyintézni.
Bezzeg amikor - magamhoz képest - tényleg jól nézek ki, még a pénztáros se pillant fel a szalagról.
Emberek, akik még ebben a hőségben is kitartanak amellett, hogy “áh, én nem bírom a klímát”: minden elismerésem. A következetesség valóban becsülendő tulajdonság. A mentőt pedig, ne aggódjatok, majd én hívom, amint szükség lesz rá.
Most láttam fotókat a terhes Palvin Barbiról, és az van, h ez a nő még hatalmas pocakkal is durván szexi.
Én meg… hát hasam mondjuk nekem is van, csak nem babát tartok benne, és azt se nagyon feszegessük, mennyire vagyok szexi, főleg ebben a hőségben, mert földön fekvőbe, ugye…
Akkor is iszonyatosan megterhelő lenne látogatni a haldokló nagymamámat, ha nem 1 éve halt volna meg anyu, így viszont szinte elviselhetetlen a helyzet.
Minden alkalommal felszakadnak azok a sebek, amik alig kezdtek el begyógyulni.
Halál, neked bizony a jó kurva anyádat.
Sütöttem cseresznyés, almás és almás-mákos rétest.
Anyukám receptje és tanácsai alapján. Nagyon szépek lettek, nagyon finomak is, anyu nagyon büszke lenne rám.
Még sírok ezen picit, aztán lehet menni tovább.
Délelőttre behoztam dolgozni a kiskutyát, aki időközben már a 14. évét tapossa, és azt kell h mondjam, ilyen okos, kedves, vicces és szépséges kollégám még soha nem volt.
A főnökeim is szívesen látják a jövőben is, ami nem árt, tekintettel arra h mindenképp hozni fogom máskor is.
Nem az vagyok, akinek lépten-nyomon FOMOja van, sőt, ha választani kellene, én inkább YOMO feliratú pólóban nyomulnék (pontosabban nem nyomulnék, ugye, de mindegy is).
Azon viszont, hogy ezen a hétvégén nem jutottam el Isten Háta Mögött koncertre, nem kicsit vagyok elkeseredve.
Vajon mit árul el rólam, h egyáltalán nem foglalkozom mások szexuális orientációjával, vallásával, bőrszínével, ugyanakkor elhangzott egy - számomra egészen addig szimpatikusnak tűnő - ember szájából, h “nem szeretem a kutyákat”, én meg azonnal azt éreztem, h naakkortakaroggy.
Miután anyukámat kb 1,5 év alatt elvesztettem, rá kellett jönnöm, h a kutyám megöregedett.
Mostanra van egy 13 éves, cukor-, szív- és vesebeteg kiskutyám.
Meg a gondolat, h nem tudom, hogyan fogok elviselni még egy ekkora veszteséget, és az érzés, h kezdek tényleg elfogyni.
A karácsonyom rettenetes volt, ezért úgy döntöttem, idén akkorát fog szólni a húsvét, mint még soha.
Ennek előkészületeként elkezdtem összegyűjteni, miket fogok sütni-főzni, és már most látom, hogy cudar világ lesz itt.
Alig várom!