Hosszú idő óta most hallok olyan költészeti megfogalmazást, amit egyáltalán nem érzek erőltetettnek és könnybe lábad a szemem akárhányszor meghallgatom a számot, amiben szerepel
Kezdem megint azt érezni, hogy csak létezem, de nem élek. Nem fordítok annyi energiát olyan dolgokra, amik számítanának és szépen lassan maguk alá nyomnak. Jelenleg a zenehallgatás adja a legnagyobb örömöt.
reggeli elmelkedes, h lehet regebben nem "csak azert is" maradtak egyutt az emberek es volt kevesebb valas (ez is kozre jatszik), de a valoszinubb egyontetu szocialis hatter is nagyban hozzajarult