@ThomasPavlics Andrew Garfield a napokban nyilatkozta, nyitott lenne egy új Pókember film elkészítésére, ha olyan ötlettel állnak elő, ami másabb, merészebb, mint az eddigiek voltak.
Nem sok esély van rá, de azért én még reménykedem, hogy egy nap megkapjuk az ő megérdemelt harmadik részét.
@SzollosyBenedek Remélem a stúdió hallgat a rajongókra és a kritikusokra egyaránt és változtatnak az animáción. 1 évük van rá, hogy valamennyire változtassanak rajta. Ahogy mondtad is, simán meg lehet őrizni az eredeti stílust modernebb köntösben is. Bízunk benne, hogy a készítők tesznek valamit.
@ThomasPavlics@RacsmanR Nem értem miért csak Christopher McQuarrie-t okolja az utolsó két Mission: Impossible filmek bukásáért. Nem gondolt arra, hogy valakit már nem érdekelt az egész?! A bevételeken is meglátszott. A büdzsével elszálltak, plusz a játékidejük 3-3 órás volt. Sokszor vontatottá váltak.
@gaspar_simonyi A szerkesztőségnél hogyan vélekednek róla? A megjelent kritikát olvastam róla, de biztosra veszem, hogy a szerkesztőségnél is megoszlanak róla a vélemények.
@XRolandxx@ZoliUrban@SzollosyBenedek Ha sikeres lesz a film, akkor nagy valószínűséggel fog kapni folytatást. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a siker garantált lehet a negatív kritikák ellenére is.